Halász Judit: A dal ugyanaz marad CD

Halász Judit: A dal ugyanaz marad CD



Ár: 13990 Ft
Cikkszám: 20225551
Méret: 4 CD
Kiadás éve: 2009

jelenleg nem rendelhető
Ismertető

"Minden felnőtt volt egyszer gyerek, s felnő majd az új gyerek sereg. Többet, jobban törődjetek velünk, mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk. Ha nem neveltek jól,akkor majd rosszabbak leszünk."


Halász Judit, a gyerekek által alapított, nemzetközi hírű Mosoly-Rend egyik magyar Lovagjának zenéjén felnőtt több generáció, akiket reméljük, még számos követ, hiszen több mint 35 éve töretlen szeretettel énekel gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Dalait hallgatva szinte mindenkiben sok kedves emlék tör fel, de még a mostani gyerekek számára is élményszámba megy zenei és szövegvilága. Dúdoljuk tovább a dalait örömmel! Az albumon 90 fülbemászó dal halható, amelyek híres írók-költők tollából születtek (Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Petőfi Sándor, Ranschburg Jenő, Kukorelly Endre, Gazdag Erzsi, Kányádi Sándor, Szabó Lőrinc, Csukás István, Varró Dániel) és amelyeket neves zenészek (Bródy János, Gerendás Péter, Tolcsvay László, Republic) közreműködésével ad elő a művésznő.

Ízelítő a repertoárból:

 A NAGYMAMA MINDENT MEGENGED
 AZ ÉN ANYUKÁM
 FÜSTBE MENT TERV
 BÉKANÓTA
 ALTATÓDAL
 KARÁCSONYI DAL
 KONGÓ BOLT
 GOMBA ZSUZSI
 KIRE ÜTÖTT EZ A GYEREK?
 MACKÓÉBRESZTŐ
 HÓHULLÁSBAN
 ÉBREDJ, KIS BALÁZS
 BUSZVEZETŐ
 KIKIÁLTÓ
 MINDEN FELNŐTT VOLT EGYSZER GYEREK
 ÜVEGGOLYÓ
 RENDKÍVÜLI GYEREKNAP
 KÓCBABA
 FELHŐNYALOGATÓ
 ERDŐBEN-BERDŐBEN
Kattintson az alábbi ikonra, ha meg szeretné tekinteni a teljes repertoárt!
Repertoár
1. CD
Hívd a nagymamát!

1. A nagymama mindent megenged
2. Hívd a nagymamát!
3. Tejszín
4. Lalálelélólul
5. Lakáscsere
6. Botos tánc
7. 956 nyarán
8. Buszvezető
9. Hócsata
10. jó vagyo
11. Seholsincs országban
12. Hóesésben
13. Aleguja    
14. Az én anyukám
15. Legszeb (részlet)
16. Vízilóblues
17. Amit nem értek
18. Ébredj, kis Balázs
19. Őszvégi Játék    
20. Tél cirkuszában hóbohóc
21. Macskaa
22. Kikiáltó
23. Varjúlakodalom
24. A Terri mostanában nagyon beteg
25. Szaporavers
26. Sétahajó
27. Ima a gyermekért


2. CD
Szeresd a testvéred!

1. Ne legyen többé testvérháború
2. Panda maci dal
3. A testvérem a legjobb gyerek
4. Füstbe ment terv
5. Bolondozó
6. Lajhár
7. Testvérek között
8. Békanóta
9. A padláson
10. Darázs-garázs
11. Hóhullásban
12. Kobra
13. Az ördögfióka és a tündér
14. Fiúk dala - lányok dala
15. Mackóébresztő
16. Anyu, végy egy hegyet nékem
17. Bátorító
18. Egy pettyes petymeg
19. Este
20. Haza, anyámhoz


3. CD
Minden felnőtt volt egyszer gyerek

1. Minden felnőtt volt egyszer gyerek
2. Különbség
3. Marci öltözik
4. A hegyi tolvaj
5. Mi lennék?
6. Károgós
7. December
8. Táltos mese
9. Óra
10. Csiga
11. Költögető
12. Elment Péter
13. Szitakötő tánca
14. Üveggolyó
15. Barátság - szerelem    
16. Lakodalmas
17. Altatódal
18. Mesehold
19. Hazahívó
20. Genetika
21. Égi fagylalt
22. Karácsony idején
23. Gyász (részlet)
24. Altató
25. A dal ugyanaz marad


4. CD
Rendkívüli gyereknap

"Akit az istenek szeretnek,
örökre meghagyják gyereknek"

1. Rendkívüli gyereknap
2. Tíz kicsi cica
3. Kongó-bolt
4. Hát nem érdekes?
5. Hívjál, ha elvesztél
6. Hold
7. Kócbaba    
8. Bújócska
9. Kire ütött ez a gyerek?
10. Felhőnyalogató
11. Lángos
12. Evetke
13. Erdőben-berdőben
14. Gomba Zsuzsi
15. Itt a tél
16. Bundás medve
17. Varjúnóta
18. Altatódal
Olvasói vélemények
Átlag vásárlói értékelés: 0/5  (0 értékelés, 0 vásárlói vélemény alapján.)
Írjon saját értékelést és ossza meg a többi vásárlóval.
Ezt a terméket még senki sem véleményezte.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.

Személyes ajánlatunk